Vallás

Az ókori Egyiptom hitvilága Számos isten létezett a fáraókorban. Nehéz őket rendszerezni. Egyesek egymás hasonmásai; soknak azonosak a jellegzetességei. Az idő múlásával egyes istenségek új szerepet és nevet kaptak, de megtartották eredeti tulajdonságaikat. Ré, aki önmagából keletkezett, Napisten volt, majd Amon-Ré néven államisten lett. Fia, Ozirisz, Egyiptom királya volt, és az országot bölcsen irányította, míg meg nem gyilkolta testvére, Széth, aki testét földarabolta, és szétszórta Egyiptomban. Ozirisz feltámadt felesége és nővére, Ízisz jóvoltából, akitől később Hórusz született. Hórusz a föld ura, Ozirisz pedig az alvilág istene és a halottak bírája lett. A vallási szertartások alatt a papok valószínűleg állati maszkot öltöttek, ha isteneket személyesítettek meg. Ugyanis az egyes istenek nemcsak emberi tulajdonságokkal rendelkeztek, hanem valamely madár vagy más állat jellegzetességeivel is. Például Szahmetet, a harc istennőjét oroszlánerővel ruházták fel. Anubiszt, a halottak istenét a sakál gyorsasága, Hóruszt a sólyom éles szeme jellemezte. Az ismertebb istenségeket az alábbiak jelképezték: Amon-Ré Sólyom és kos Anubisz Sakál Básztet Macska  Hathor Tehén  Hnum Kos Hórusz Sólyom  Mut Keselyű  Ptah Bika Thot Íbisz A „hieratikus" és „démotikus" egyiptomi írás olvasása nagy gyakorlatot kíván; de a látogatók némi tapasztalattal meg fognak érteni néhány képírásos (hieroglif) jelet a templomfalakra vésve. Az istenek és istennők például fejdíszük alapján azonosíthatók. A hatalom, a felségjog és az uralkodás jelképe a pásztorbot, a jogar és a korbács. Mumifikálás Az ókori egyiptomi ember számára az élet nem fejeződött be a test halálával. Bonyolult temetési szokások és szertartások biztosították, hogy élete folytatódjék. A múmia - a halott bebalzsamozott teste - e hit legismertebb megnyilvánulása. A balzsamozás hátborzongató művészete tökéletessége csúcsát Thébában érte el. Legalább 5000 éven át gyakorolták és ismerték Egyiptomban. Csak Krisztus születése után 500 évvel hagyták el. A mumifikálást háromféle módon hajtották végre. A legeredményesebb, ennélfogva a legdrágább megoldás szerint az agyvelőt görbe vassal vették ki az orron keresztül, hogy az arc ne sérüljön meg. Egy oldali bevágáson át eltávolították a zsigereket. A testüreget megtöltötték kasziával, mirhával és más illatos anyagokkal, majd összevarrták, és 70 napon át nátronban (a szóda szeszkvikarbonátjában) tartották. Ezután gondosan megmosták, és gumival bekent vékony vászonszalagokkal körültekerték. A történetíró Diodórosz szerint mindez egy ezüsttalentumba került - ennek ma több mint 700 egyiptomi font felel meg. A másik eljárás sokkal egyszerűbb volt. A belső részeket feloldották, az agyvelőt helyén hagyták, a testet pedig 70 napig nátronba merítették. E módszer költsége csak a fele volt, és a bőr és a csontok kivételével mindent eltüntetett. Legáltalánosabban a harmadik eljárást alkalmazták, mert az volt a legolcsóbb. Nagyon erős összehúzó szert injekcióztak a testbe, amelyet ezután 70 napig sóoldatban tartottak. Ha a belső szerveket mumifikálták, azokat szétválasztották, pálmaolajjal megmosták, illatos fűvel beszórták, majd négy kőedénybe zárták őket. Egyikbe a szívet, a másikba a májat, kettőbe pedig a zsigereket helyezték. Az edényeket alabástromból vagy égetett agyagból készítették, mindegyiket felirattal látták el. Az edényeket azok az istenek őrizték, akiknek ezeket felajánlották. Ezeket az ún. kanópusz edényeket a halottal együtt temették el, akárcsak a kis usébti figurákat, a fajanszszobrocskákat, hogy a múmiát az alvilágban segítsék. Az elhunyt nyaka köré amuletteket helyeztek, így papiruszjogart, a túlvilágban remélt fiatalság jelképét; keselyűt, Ízisz pártfogását biztosítva; az élet kulcsát és végül az udzsat szemet, a fényesség és boldogság szimbólumát. A testet egyéb szent dolgok is védték, például a szkarabeuszok, az elhunyt képmásai, amint Ozirisznszt imádja, valamint a középső és mutatóujj modelljei, melyek Hóruak az elhunyt védelmére kinyújtott ujjait jelképezték. Halála után az ember azonnal Ozirisszel azonosult, mivel úgy hitték, ő volt az első isten, akit bebalzsamoztak; a fő balzsamozó Anubisz volt. Hitük szerint a halott egy Tuat nevű hosszú, magányos folyón kel át, mielőtt Ré dicsőségét elnyeri. A Tuat, amely valójában sem Egyiptom alatt (az alvilágban), sem fölötte nem volt, a Nílus nyugati partján eredt. Északnak tartott, majd keletre fordult, és ott végződött, ahol a nap felkelt. 12 részre osztották, elején és végén egy-egy kamra volt. A bejárati kamra neve Amentet, ez volt a szürkület helye. Ahogy az elhunyt folytatta félelmetes útját, teljesen besötétedett. Rettenetes szörnyek és csúszómászók jöttek elő a forró víz mélyéből. Az utolsó szakaszok fokozatosan világosodtak, míg el nem érte az utolsó termet. A mai vallás A látogató mindenképpen észreveszi, hogy a mohamedán hit (iszlám) az egyiptomi élet fontos eleme. Szemléletében hasonlít a kereszténységhez, bár a két vallás sok szempontból nagyon eltérő. A mohamedánok szent könyve, a Korán utal Ábrahámra, Noéra és Mózesre. Mohamed, az iszlám alapítója Krisztus után mintegy 500 évvel született; tanulmányozta Jézus életét, felismerte tanításának prófétai erejét. A két hit egyik különbsége, hogy a mohamedánok nyilvánosan imádkoznak, míg a keresztények- ha nincsenek templomban - magukban. A nap bármely szakában láthatunk olyan mohamedánt a zsúfolt utcán vagy faluban, aki éppen kibontja imaszőnyegét, vagy csak egyszerűen arcra borul a puszta földön, hogy hódoljon istenének. Lehet, hogy gépkocsivezetőnk az út szélére húzódik, és megkér minket, hadd mondhassa el pár perces imáját. Az „Allah hatalmas, és Mohamed az ő prófétája" szavak mindennap elhangzanak a számtalan minaretben, hogy az embereket Istenre emlékeztessék. Minden hívőnek ki kell dolgoznia saját megváltását. Szaíd Amer Ali muzulmán író szerint: „Minden lélek papok és igehirdetők közbenjárása nélkül emelkedik fel a Teremtőhöz. Minden ember a maga papja. Mohamed iszlámjában senki sincs a másik fölött." A keresztény és a mohamedán hit közötti másik különbség az, hogy az előbbi a sorsot akarata szerint igyekszik irányítani, míg a mohamedán úgy érzi, minden előre elrendeltetett. Az élet bizonnyal tartogat valamit számára. Megpróbál valamilyen irányban elmozdulni, de ha már egy kicsit sem sikerül, tudja, ez Isten akarata. Isten tudja a legjobban. „Elhamdo lel'Lah" - hangzik mindenütt Egyiptomban, ami annyit jelent: „háf istennek", vagy „insallah", azaz: „ha Isten is akarja". Az utóbbit nagyon gyakran használják az „igen' kifejezésére. A ramadán a mohamedán számára azt jelenti, amit a nagyböjt a kereszténynek. A böjtölés sokkal szigorúbb. Az iszlám év kilencedik hónapjában az újhold fölkeltével kezdődik. Innét számítva 28 napon át kemény böjt következik hajnaltól napnyugtáig. A betegek, gyengélkedők, kisgyermekek és öregek nem böjtölnek, és számos kitétel van arra, hogy a böjt alól ki kap felmentést (pl. az utazók). A két vallás között a harmadik különbség, hogy a keresztények temetői gyakran elhanyagoltak, a mohamedánokéi szépen gondozottak. Temetőkertjeik fehér, halványkék vagy barackszínű kerek kupolás házakból álló kis falvakra emlékeztetnek. Sok mohamedán gyűjt arra életében, hogy ilyen nyughelye legyen. Halála után a gyerekek és barátok ünnepnapokon meglátogatják a sírt. Ott étkeznek (az el nem fogyasztott élelmet a szegényeknek hagyják), és azt érzik, újra együtt vannak. A mohamedánok nagyon bőkezűek a rászorulókkal. A koptok az ókori egyiptomiak egyenes leszármazottai, többségük keresztény. A 7. századi arab hódítás után Egyiptomban a kopt nyelv kiment a használatból. A 16. század óta, a liturgia kivételével, teljesen felváltotta az arab. A koptok, akik közül mais többen megdöbbentően hasonlítanak a templomok és műemlékek falára vésett alakokra, a legelső keresztények között voltak. I. sz. 64-ben Szent Márk egy bizonyos Ananiust Alexandria pátriárkájává szentelt, és a város a kereszténység központja lett. Kétszáz évvel később az alexandriai Szent Antal visszavonult a városból a sivatagba, hogy távol tartsa magát a világi dolgoktól. Itt keresztény híveit tanította, hogyan éljenek aszkéta életet - ezzel létrejött az első monostor. A koptok nem a pápa alattvalói, de alkalmazzák a gyónást, mely az áldozás előtt kötelező. A kopt egyház feje évszázadokon át az alexandriai pátriárka volt, ma a kairói pátriárka. Illetékessége kiterjed az etiópiai egyházra is. A kopt templomban nincs orgona. A hangszerek közül csak a cintányér és a rézharang engedélyezett; az utóbbit egy rúddal verik. Vallásos ábrázolásaik az ikonok formáját követik merev bizánci stílusban; többnyire az áldást osztó Jézust láthatjuk. Számos kopt legenda él. Az egyik legszebb elmeséli, hogy Szűz Mária megszegte böjtjét, amikor Egyiptomba érkezve datolyát evett. A datolyamagokon lévő kis rés az ő fogainak a nyoma.